A Financial Times újra Putyinnal riogatja Európát, de azért Kínát is érintik
A lap úgy állítja be, mintha az oroszoknak egész Európa volna a céljuk, nem Ukrajna.
A lap úgy állítja be, mintha az oroszoknak egész Európa volna a céljuk, nem Ukrajna.
Magyar Péter szövetségese hallani sem akar a békéről.
Miközben Oroszország folyamatosan nyomult előre, Ukrajna belépett Kurszk oblasztyba – Észak-Korea pedig a háborúba.
Az ukrán elnök egyoldalúan jelentette be, hogy január 1-jétől nem biztosítanak gáztranzitot a területükön keresztül. Zelenszkij senkivel, de még az érintett országokkal sem egyeztetett.
Az elnök „tragikus incidensnek” nevezte a történteket, és azt is elmondta, mi okozta a gép pusztulását, egyvalamit azonban nem mondott.
Oroszország állítólag 12 000 észak-koreai katonát telepített Kurszk megyébe az augusztus eleje óta harcoló ukrán csapatok kiszorítására.
Pedig nem akármiért utazott Putyin elnökhöz a szlovák kormányfő.
Az ukrán elnök veszélyezteti Szlovákiát – véli a kormányfő.
Andrzej Duda megérti Donald Trumpot.
Az egyházfő azt szeretné, ha minden fronton véget érne a vérontás.
A magyar miniszterelnököt követően most a szlovák kormányfő tárgyal az orosz elnökkel.
Az ukránok a fronttól több mint ezer kilométerre csaptak le.
Advent negyedik vasárnapján jó hír jött.
A német kancellár hivatala is megszólalt az ügyben.
Zelenszkij minden lehetőséget elvetett, Putyin meg csak röhög a markába, jelezte, Európa gondja ez, nem az övék.
Igazi diplomáciai nagyüzem zajlott az elmúlt hónapokban, melynek célja a béke és a békés fejlődés megteremtése volt.
A biztonságpolitikai szakértő szerint Zelenszkij és csapata teljes csődben van.
Kijev nem tárgyal addig, amíg Oroszország rendelkezik a konfliktus folytatásához szükséges eszközökkel.
Egy 10 milliós ország vezetője közvetítő szerepet játszik Amerika és Oroszország között, békemissziója hozzájárul az ukrajnai helyzet rendezéséhez: ez kulcsállami szerep.
A külügyminiszter-helyettes kijelentette, nem adják ki a volt szír elnököt.